16. Frankofón Filmnapok
2026.
03. 04–
03. 31.
Uránia Nemzeti Filmszínház
Francia Intézet
Bevezető
A Frankofón Filmnapok évről évre remek lehetőség, hogy felfedezhessük a közelmúltban készült francia nyelvű filmek legjavát. Idén tizenötödik alkalommal megrendezett fesztiválunkra partnereinkkel együttműködésben igyekeztünk színes válogatást összeállítani, amelynek egyes darabjai a lehető legszélesebb közönségnek szólnak, felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt, 8 ország (Belgium, Kanada, Franciaország, Görögország, Magyarország, Marokkó, Románia, Svájc) 23 filmjét, köztük több, rangos fesztiválokon is díjazott alkotást.
A program kiemelt figyelmet szentel a női művészeknek, nem véletlen, hogy az eseményt az Uránia mozi nagytermében Guillaume Nicloux Az isteni Sarah Bernhardt című filmjével nyitjuk, de a Bámulatosakkal és a Nikivel szintén előttük tisztelgünk. Zárásként pedig március 9-én a street arté lesz a főszerep a Francia intézetben. A budapesti vetítések után a Filmnapok még nem érnek véget, az Alliance française intézményhálózatának és a helyi moziknak köszönhetően a filmek közül jó néhányat március végéig mintegy tizenöt vidéki városban is láthatnak. Emellett a hagyományokhoz híven a Francia intézet, illetve az Uránia mozi egyik-másik vetítése után a közönség idén is felteheti a kérdéseit azoknak a rendezőknek és színészeknek, akik meghívásunkra ez alkalomból Magyarországra látogatnak. A Leos Carax munkásságát bemutató retrospektív sorozatnak a Francia intézet mellett a Puskin mozi ad otthon.
Matthieu Berton,
A Magyarországi Francia Intézet igazgatója
Fesztiválhelyszínek:
Uránia Nemzeti Filmszínház
1088 Budapest, Rákóczi út 21.
Francia Intézet
1011 Budapest, Fő utca 17.
Jegyárak:
Uránia Nemzeti Filmszínház
2 800 Ft
(Kedvezményes jegy: 2300 Ft). A kedvezményes jegy diákoknak, nyugdíjasoknak, tanároknak, 26 év alattiaknak és 65 év felettieknek jár igazolvány bemutatásával.
Francia Intézet
2 500 Ft
(Kedvezményes jegy: 2000 Ft, IF Pass-szal is jár) – Fizetés kizárólag bankkártyával. A kedvezményes jegy diákoknak, nyugdíjasoknak, tanároknak, 26 év alattiaknak és 65 év felettieknek jár igazolvány bemutatásával.